Promóciók
Amit az ekcémáról tudni érdemes
Nagyon úgy tűnik, hogy igaz: összejött a Bridgerton két sztárja a való életben
Ezek a fotók most ismét nagy figyelemnek örvendenek, és egyre többen vélik úgy, hogy egy párt alkot a két sztár.
9 dolog, amit a pasik csak akkor csinálnak, ha nagyon szerelmesek
Sokszor nehéz különbséget tenni vonzalom és igaz szerelem között, pedig óriási különbség van a kettő között, ami a férfiak esetében még inkább igaznak mondható.
Napi horoszkóp május 13.: a Bikák hatalmas lendületet kapnak, a Skorpiók elhamarkodottan ítélkeznek
A hét első napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
6 jel, hogy olyan kapcsolatot erőltetsz, aminek nincs értelme
Nem könnyű beismerni magunknak, hogy olyan ember mellett kötöttünk ki, aki valójában nem tehet minket boldoggá hosszútávon, de ha az alábbi jeleket észreveszed magadon, az már mindenképpen szakító-ok!
Pontosan mi az ekcéma?
Az ekcéma az egyik leggyakoribb bőrbetegség a világon, de valójában ez nem egyetlen konkrét betegséget jelöl, hanem mindazokat magába foglalja, melyek gyulladással és viszketéssel egyaránt járnak. A gyulladásnak különböző formái jelenhetnek meg a bőrön, vagyis nem ritka a bőrpír, a hámlás, a pörkképződés, a hólyagképződés, a duzzanat és a nedvedzés sem.
Mi válthatja ki az ekcémát?
Bár az ekcéma lehet öröklődő is, mégis az esetek nagyobb részében az egyes anyagokkal szembeni irritációra vagy allergiás reakcióra vezethető vissza a kialakulása. Az allergének a leggyakoribb esetekben olyan hétköznapi anyagok, amelyekkel bőrünk gyakran találkozik. Ilyenek például a bizsuékszerek, mosószerek, öblítőszerek, folyékony szappanok, tusfürdők, a fém óraszíjak, de egyes gyógyszerek, illetve néhány vegyi anyag, tisztítószerek szintén okozhatnak allergiás reakciót. A belsőleges allergének között gyakran kiváltó okként jelenik meg a glutén- és tejérzékenység is.
Az ekcéma tünetei főként ősztől tavaszig jelentkeznek legerősebben, ugyanis a hideg levegő fokozza a bőrszárazságot, ami gyakran kirepedező gyulladt bőrtünethez vezet.
Melyek az ekcéma tünetei, és mikor jelentkeznek?
Az ekcéma tünetei közé sorolhatjuk a heves viszketést, a bőr kivörösödését, hólyagok megjelenését és kifakadását egyaránt. Alapvető bőrtünet a bőr szárazsága, hámlása, amelyet rendszerint viszketés kísér. A kiváltó okok meghatározása mindenképpen orvosi vizsgálatokat igényel, amelyek epicutan bőrtesztekkel vagy vérvizsgálatokkal azonosítják a kiváltó allergéneket. Súlyosabb esetekben, amikor a kiváltó okok nem azonosíthatóak egyértelműen, immunológiai vizsgálatok javasoltak.
Az első ekcémás tünetek az esetek jelentős többségében csak később jelentkeznek, általában 1-2 nappal az allergén anyaggal való érintkezés után, de előfordul az is, hogy csak 10 nappal utána. Tovább nehezítheti a helyzetet, hogy miután megszűnt az allergénnel való érintkezés, az állapot tovább romolhat, megfelelő kezelés nélkül akár hónapokig is fennállhatnak a tünetek.
Azonban az ekcémás tünetek enyhítésében különféle szerek lehetnek a segítségedre, ilyenek a Dr. Hertelendy-féle hypoallergén tusfürdők, az ekcémaápoló krémek és a viszketés elleni gél is.
Azonban mielőtt bármelyik készítményt alkalmazni kezdenéd, a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezd meg kezelőorvosodat vagy gyógyszerészedet!
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
A New Balance a legendás szürke színét ünnepli, a legnagobb sztárok pedig odáig vannak érte!
Erre nem számítottunk: Ryan Reynolds és Blake Lively egy hónapig Budapesten tartózkodnak
Hollywood egyik kedvenc álompárja a bennfentesek szerint egy belvárosi szálloda luxuslakosztályában tölti majd a következő négy hetet.
Napi horoszkóp május 14.: az Ikreknek érdemes kevesebbet aggodalmaskodniuk, a Mérlegek számukra fontos projekten dolgoznak
A csillagok a mai napra is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.
A legvadabb okok, amik miatt pároknak fel kellett függeszteniük a hancúrozást
Annak ellenére, hogy élvezetes és kifejezetten felemelő a szexuális együttlét, bizonyos esetekben mégis élhetünk át kínos pillanatokat.
4+1 dekortipp, amivel hamisítatlan nyári hangulatot varázsolhatsz a kertbe
Nyáron élvezzük csak igazán a kertet, az erkélyt és a bulikat a szabad ég alatt. Olyan ötleteket szeretnénk most megosztani veletek, melyekkel még szórakoztatóbbá tehetitek a kinti időtöltést. Éljen a nyár!
4 híres film, amiből nem derült ki a karakter valódi sorsa - így folytatódott a történetük a könyvek szerint!
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?