1
/
6
Brigitte Bardot
Brigitte Bardot már 86 éves, de még mindig elképesztően szép. Külseje mellett azonban eltörpül az a mérhetetlen nagy szíve, amivel megáldotta az élet. Az egykori filmcsillag bár a színészetet maga mögött hagyta, ettől még sok olyan dolgot talált a világban, amiben ő is részt tud venni. Brigette nagy állatvédő, a vagyona jelentős részét pedig erre is költötte, ami igencsak figyelemreméltó. Sok embert tanított meg arra, hogy a fiatalság és a siker hajszolásánál, bizony van fontosabb dolog is.

Sztárok
2024. május 15.
Életmód
2024. május 15.
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Szépség
2024. május 15.