1
/
4
forrás: Getty Images
Halak
Az érzelmes Halak szó szerint gyűlöli a változást az életében. Ragaszkodik a megszokotthoz és ahhoz, hogy minden maradjon úgy, ahogy azt ő megszerette. Emiatt azonban sokszor nem ismeri fel, hogy az általa annyira szeretett dolgok inkább gátolják a fejlődésben és abban, hogy szabadon használhassa a kreativitását. Március vége viszont rá fogja kényszeríteni. Bár az elején nem lesz kellemes megélnie emiatt bizonyos helyzeteket, a sors mégis neki fog kedvezni.

Sztárok
2024. május 11.
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
Sztárok
2024. május 11.
Egészség
2024. május 11.
Életmód
2024. május 10.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Green Stiletto
2024. május 10.
Önismeret
2024. május 10.