1
/
6
forrás: Theo Wargo/Getty Images
Madonna
Az énekesnő mostanában imádja megbotránkoztatni az embereket kezdve a plasztikai beavatkozásaitól egészen a fiatal szeretői listájáig. Így már talán nem is olyan meglepő, hogy az éjszakázást is kedveli. Madonna 63 évesen is minden héten eljár szórakozni barátaival, amit ő egy kicsit sem tart szégyellnivalónak. Egy interjúban elmondta, hogy nem érdekli mások véleménye, hiszen egy életünk van, úgy éljük, ahogy mi szeretnénk.

Sztárok
2024. május 11.
7 kedvenc akciófilmünk, ahol a nőké a főszerep: meghódították a férfias műfajt
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.
Sztárok
2024. május 11.
Egészség
2024. május 11.
Életmód
2024. május 10.
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!
Green Stiletto
2024. május 10.
Önismeret
2024. május 10.