Promóciók
"Félelem nélkül szeretni... vagy mégsem" – Üzenet azoknak a lányoknak, akik egy fiú miatt tetováltatnának
Nagyon úgy tűnik, hogy igaz: összejött a Bridgerton két sztárja a való életben
Ezek a fotók most ismét nagy figyelemnek örvendenek, és egyre többen vélik úgy, hogy egy párt alkot a két sztár.
Napi horoszkóp május 13.: a Bikák hatalmas lendületet kapnak, a Skorpiók elhamarkodottan ítélkeznek
A hét első napjára is izgalmakat ígérnek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
9 dolog, amit a pasik csak akkor csinálnak, ha nagyon szerelmesek
Sokszor nehéz különbséget tenni vonzalom és igaz szerelem között, pedig óriási különbség van a kettő között, ami a férfiak esetében még inkább igaznak mondható.
Julia Roberts elárulta, mi történt a Micsoda nő álompárjával 23 évvel később: nem erre a válaszra számítottunk
Spoiler Alert: jobb, ha bekészíted a zsepiket, mielőtt elolvasod a színésznő válaszát...
Az egész úgy indult, hogy 18 évesen elkészíttettem az első tetoválásomat. Kicsi volt, aranyos és alig látszott. Majd jött a második, egy igazán sokat ivós estén egy barátnőm kíséretében, majd a harmadik, ami már kicsit nagyobb lett, majd a negyedik egy fesztiválon a parti hevében (ha most azt tippeled, hogy sikerült elírni benne egy betűt a tetoválónak, mert az ilyen fesztiválos művek általában ilyenek, akkor nem tévedsz nagyot).
Rögtön egy hónappal utána jött az ötödik, ami óriási lett, és megfogadtam, hogy most már több nem lesz, de ez sajnos épp olyan, mint amikor kibontasz egy zacskó chipset.
Eszed, eszed, eszed, nem tudod abbahagyni, majd mikor megzabáltad az egészet, állati bűntudatod lesz.
Nos, épp így, állati bűntudattal zárult az én tetkós korszakom is egészen pontosan a nyolcadik minta után.
Ha őszinte akarok lenni, nem az összeset bántam meg, hiszen vannak kifejezetten szépre sikerült tetoválások a testemen, ízlésesen elhelyezve, de van olyan is, amit legszívesebben disznóperzselővel tűntetnék el, hogy ne látszódjon semmiképpen. Azt hiszem, tényleg csak ez lenne a jó módszer rá, hiszen lézereztetni nem feltétlenül szeretném, átvarratni pedig biztosan nem, mert attól, hogy rákerülne egy nagy minta, még ott lenne, amitől szabadulni szeretnék.
Az a helyzet, hogy már az oviban hülyeség volt a jelem, így nem nehéz rávenni viccesnek tűnő, gyors ötlettől vezérelt dolgokra. Így született meg a részeg tetkó (amin a mai napig tudok nevetni) és az is, amit viszont tényleg eltűntetnék, amilyen gyorsan csak lehet.
Most már elárulom, hogy az exemnek hála került rám az a bizonyos mondat, ami több okból is rettentő béna ötlet volt:
- Egyrészt pasi miatt tetováltatni. Jesszus, ki csinál ekkora baromságot?
- Másészt a szöveg: "Félelem nélkül szeretni". Ezt a kifejezést sikerült mindkettőnknek magára varratnia. Hiába van ott a félelem szó mellett, hogy "nélkül", attól még örökre a félelem szóval magamra varrva kell léteznem.
- Harmadrészt rettentő ronda is a szöveg, amellett, hogy gagyi, hiszen, amikor este 6-kor eszedbe jut egy nyugat-európai főváros hippinegyedében tetováltatni, nyilvánvaló, hogy a legjobb szalonok már véletlenül sem tudnak fogadni.
A történet óriási szépsége még az is extraként, hogy a sráccal még csak nem is maradt baráti a viszonyunk, miután elkészült ez a csoda, sőt... Általában, mikor meglátom magamon az 5 évvel ezelőtt készült remekművet, legszívesebben odahívnám a mesebeli tetováláseltávolító tündért, és könyörögnék neki, hogy szedje le, mert nagyon nincsenek jó emlékeim a tetoválás párját viselő úriemberről. Ennél már csak az a jobb, amikor a strandon a barátaim megkérdezik, mégis mit jelent ez a felirat, és elkezdhetek magyarázkodni, majd értetlen szemekkel néznek rám, és annyit kérdeznek, hogy de hát miért? Én pedig mindig annyit válaszolok: nem tudom.
Minden fiatal lánynak üzenem, ha valaha pasi miatt tetováltatna, jusson eszébe egy olyan tetkó, amit biztosan látott már idős bácsikon: Évi áthúzva, mellé írva Mari. Vagy épp az én történetem.
Ha már van tetkód és nem bántad meg, maradjon is így. Nézd meg ebben a galériában, mit árul el rólad, hogy hol van:
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
A New Balance a legendás szürke színét ünnepli, a legnagobb sztárok pedig odáig vannak érte!
4 híres film, amiből nem derült ki a karakter valódi sorsa - így folytatódott a történetük a könyvek szerint!
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
6 ártalmatlannak tűnő tünet, amit valójában betegségre utal
Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
MINDEN, amit látnod kell májusban a Disney+-on
A streamingszolgáltató platformjára izgalmas sorozat, megható film és exkluzív dokufilm is felkerült az utóbbi hetekben: ne hagyd ki ezeket!
6 különleges, ám kevésbé ismert gyümölcs, mely rendkívül jótékony hatással lehet szervezetedre
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!
6 jel, hogy olyan kapcsolatot erőltetsz, aminek nincs értelme
Nem könnyű beismerni magunknak, hogy olyan ember mellett kötöttünk ki, aki valójában nem tehet minket boldoggá hosszútávon, de ha az alábbi jeleket észreveszed magadon, az már mindenképpen szakító-ok!